Karácsonyi üdvözlet és fogadalom

Bár a fogadalmakat általában az új év első napján szokták megtenni, én mégis most, Karácsonykor vetemedek ilyenre. Fogadom ugyanis, hogy néhány elvesztegetett év után ismét visszatérek az írószerek világához, mostantól remélhetőleg többet foglalkozom tollakkal. Az elmúlt évek során egy kicsit több időt töltöttem egy másik hobbimmal (szakmámmal), ami talán nem is lett volna baj, s jobban is elsülhetett volna, ha nem pont akkor vágtam volna bele dolgokba, amikor jött a Covid. Egy kicsit azért így is sikeres voltam benne, de a folytatást más körülmények is megnehezítették, amit már nem vállaltam. Vannak olyanok az ismerőseim között, akik szememre is vetették (szerintem -utólag belátva- egy kicsit joggal), hogy miért tettem ezt a kitérőt. Egyrészt, mert nagyon szerettem csinálni, másrészt mert lehet, hogy egy kicsit "túlértelmeztem" a világ egyik vezető japán írószergyártó vállalat igazgatójának a szavait. Történt egyszer ugyanis, hogy egy általuk rendezett céges vacsorán, ahol egy idő után, ahogy ilyenkor lenni szokott, a kezdeti protokolláris feszültségek után, miután már minden fontos dologról szó esett, lazulni kezdett a hangulat és a főnök nekem szegezte azt a kérdést, hogy egyébként mi a szakmám? Hát előbb nyelni sem tudtam a meglepetéstől, hiszen az nagyon távol esik az írószerek világától. De mivel őszinte ember vagyok, ezért szemlesütve, szemérmesen elmondtam az igazat. Erre ő szinte felpattant: Ez nagyon jó! De egy cseppet se szégyellje ezt, mert ez nagyszerű dolog! -Igen, tudom, ez valóban nagyszerű dolog, de épp a japánoknál látom azt, hogy valamit akkor lehet nagyon jól csinálni, ha azt egész életünk során gyakoroljuk, finomítjuk, egyre jobbá tesszük. Így -bár tudva azt, hogy az írószerek tekintetében sem leszek már igazi szakértő- folytatom azt, amit már egyszer elkezdtem. 
Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

   

Próba bejelentkezés

Igen, nagyon, nagyon hosszú ideje már, hogy nem írtam ebben a blogban. El is vesztek a belépési adatok, de most úgy tűnik, hogy egy régi gépet életre tudtunk kelteni, s talán sikerült. Most kiderül.....
S hogy írjak valami hasznosat is..... nos azt hiszem, hogy az utolsó bejegyzésem Zsuzsáról szólt, akinek a rajzait mutattam be, köztük egy olyat, amit a háború alatt Klitschena-ban rajzolt. Akkor azt ígértem, hogy ha egyszer lesz lehetőségem, ellátogatok erre a településre. Picinyke település ez, Kemberg városka része. (Nem Klemberg, ahogy akkor írtam.) 
Természetesen megtaláltam a templomocskát is, s útbaigazítottak, hogy kitől kell a kulcsot elkérni. Sajnálom, hogy nincsenek meg azok a fotók, amiket belül készítettem. Csodálatos középkori belső! Sajnos a neten sem találtam elfogadható képeket róla. (Vissza kell mennem!!!!)
Persze kérdezgettek, hogy honnan jöttem. Én is kérdezgettem, míg felkutatták a falu legidősebb nénijét, akinek gyerekkoráról volt némi emléke a magyar lányokról, akik a háború alatt ott voltak. 
Készítettem egy fotót, amin Zsuzsa rajzát tartom, s háttérben a templom. Otthagytam a rajzot, hogy juttassák el olyas valakinek, aki megőrzi, valamint otthagytam azokat a portrékat is, amiket a környéken készített, hátha megtalálja valaki a rokonát. Röviden ennyi.