Libaszezon! Ilyenkor átfut rajtam a gondolat, hogy mégis inkább gasztroblogot kellene írnom, mert akkor most elmondhatnám, hogy a jobb ízhatás elérése érdekében ne csak süssük a libát! Előzőleg zsírjában főzzük, pároljuk (régiesen abáljuk, divatosan konfitáljuk). Majd miután már megpuhult, tegyük csak a sütőbe, hogy megkaphassa azt a csodálatos ropogós felületét, ami ellenállhatatlanná teszi ezt a finom madárkát. Ennyit a libáról. Ide pedig beszúrok egy fotómat, ami egy erdélyi falucskába készült. Itt még a mindennapok szerves része, hogy libákba botlunk az utca kellős közepén.
De mit lehet akkor írni egy tollblogban a libával kapcsolatban? S bekattant!! A lúdtoll. Hát igen, ez egy igen fontos dolog a történelemben, hiszen a lúdtollal való írás több évszázadon keresztül az írás egyetlen eszközének számított. Ennek néztem egy kicsit jobban utána.
A lúdtoll használata tehát kb. a VII. századtól a XVII.- XVIII. századig terjedő időszakot öleli át. (Persze ne feledkezzünk meg arról, hogy nálunk, a kereszténység felvétele előtt az un. rovásírás már működött.)
Tehát állítólag úgy 600 körül jöttek arra rá, hogy a madár tolla (szerkezete?) hasonló a bambusz szárához, s ennek megfelelően jól tartja a tintát. (Azt nem tudom, hogy ahol pl. nem volt bambusz, erre hogyan jöttek rá?)
Az akkori legjobb íróeszközöket (tollakat) a madár bal szárnyának az öt külső tollából készítették. Egyrészt mert ezek voltak a legerősebbek, másrészt pedig a jobb kezes használójának éppen jó volt a hajlata, mert azok szára kifelé fordult.
Már akkor is ügyeltek a luxusra és a minőségre. A jó kinézetű tollnak a hattyú, vagy a páva tolla felelt meg a legjobban, a varjú tollával pedig finom vonalat lehetett húzni. Persze használtak más madár tollából készített eszközöket is, mint a bagoly, sas, pulyka, de a legelterjedtebb mégis a lúdtoll volt. Vajon miért? …. Régen sem volt másképp, a dolgok hasonlóképpen működtek akkor is. Csak esetleg mi vagyunk hajlamosak azt feltételezni, hogy régen olyan misztikus volt miden. Tehát nyilván a lúdból volt a legtöbb, így a legolcsóbb is. Egy madárból egyébként is csak 10-12 tollat lehetett erre a célra felhasználni s egy toll kb. egy hétig tartott. Hoppá! Egy toll kb. egy hétig tartott, azaz egy hétig lehetett használni. Ezt irigykedve olvasom, mivel ezek szerint egy akkori kollégámnak az átlagos forgalma nagyobb lehetett, mint ma az enyém. Pedig egy tollat többször is meghegyeztek, ehhez egy un. tollkést használtak.
Ha jól sejtem, akkor ezen a kb. ezer éven keresztül az írás inkább az egyházi személyek, szerzetesek kiváltsága volt. Azt is tudjuk, hogy a sokszorosítás ezekben az időkben csak másolással volt megoldható. Ezeket ez író-másoló embereket scriptoroknak hívták. S hol is dolgozhattak volna máshol, mint a scriptoriumban? Ismerősek azok a kódex iniciálék, ahol egy ferdelapú írópult előtt ülnek és írnak. Nos, egy ilyen írópultot sikerült szereznem. Nagyon jó dolog. S még azt is olvastam, hogy nem igaz, hogy ezek a scriptorok gyertyafény mellett görnyedve éjt nappallá téve csak írtak. Ellenkezőleg! Ezek az írótermek nagy tágas és világos termek voltak, s naponta csak 6 órát kellett másolniuk. Irigyeljük őket? Hát, aki már próbált lúdtollal írni az tudhatja, hogy az nem is olyan egyszerű dolog. Hasonlóakat olvasok a magyar Kalligráfia Baráti Kör oldalán is. Mindenesetre, akinek van rá módja és ideje (és türelme), annak ajánlom. Egyszer ki kell próbálni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése