2013. augusztus 4., vasárnap

RÉGI EMLÉKEK


Ez az emlékkönyv 124 éves!!!!! A legrégibb emlékkönyv, amit birtoklok. A borítása bőr, kissé kopottas, de a csattja ép (ritka!) és a sarkok is.
Az első bejegyzés 1889 február 16-án történt. Az emlékkönyv tulajdonosa Ilonka volt. Szerintem akor 14 éves lehetett, mivel 1893-ban egy egész osztály írta alá, valószínűleg ez lehetett az érettségi éve. A két időszak között találunk benne néhány bejegyzést. Majd óriási kihagyás és 1914-ben van egy és a legutolsó lapon 1918 Szentestéjén az unokahúga írt bele. Ezzel vége.
Rajzok nincsenek benne. Talán akkor még nem volt akkora divat rajzolni az emlékkönyvekbe? Nem tudom. Az írások legtöbbje szép. Egy nagyon sablonos található benne (Piros rózsa, kék nefelejts...), de a többi egyéni.
Bal oldalt Ignácz nagybátyja írása: "Kedves Tekám! Légy mindég jó és az Uristan mmindég áldani fog. Csókol nagybátyád, Ignácz. " Az aláírásból ítélve jobb oldalt is ő írt a lapra. 

"Rejts engem szívecskéd meleg szekrényébe, s te örökre zárva lész az enyémbe. Hű barátnőd, Domány Frida. 1891. április 7-én."


Itt következik az osztálytársak aláírása: 


"Ha látod, hogy téged már senki sem szeret, Ha látod, hogy téged már mindenki elfeled, Tekints az égre és ne mond- Hogy nincs rád, szegényre gond. Barátnőd Zimmermann Margit. B.Pest. 1893. Május 27-én.

Az 1914-es bejegyzés: "Ismerj meg bút és örömet! Rövid éj legyen a bú, s az öröm hosszú boldog aranykori nap.... Igaz szeretettel kívánja Jolánka."

Valamint még néhány:  
"Ha boldog akar lenni, tanuljon kevéssel megelégedni. Griesz Gizella"

"Nyár hevében tél fagyában, Hogyha tiszta, hogyha hív, Két barátnő birtokában, Legbecsesb virág a szív. Budapest, 1898. április 4. Reisner Flóra."

"Valósuljon mindig lelked nemes vágya, s érjen az Istennek bőséges áldása. Ezt kivánja barátod, Widder Ernő. B.p. 1898. III/2."

"Hogyha messze leszek tőled vettetődve, E lap által légy rám emlékeztetődve. Hű unokabátyád, Sándor."

"Azért írok e könyv utolsó lapjára, hogy engem felejts el legutoljára. Szeretettel jegyzi unokahugod, Bözsi. Budapest, 1918. december 24." 

Utolsó gondolat: a legcsodálatosabb ebben az egészben, hogy az utolsó bejegyzés óta 95 év telt el, s azóta megmaradt ez az emlékkönyv. Senki nem dobta ki, hanem megőrize tulajdonosának emlékét. Most én őrzöm tovább ismeretlenül is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése